Olvasási idő: 2 perc

Szemmel látható növekedés figyelhető meg az elektromos gépjárművek piacán, így az elektromos autó töltők számának alakulásában is. Nemcsak a magánszemélyek körében váltanak egyre többen villamos gépjárművekre, hanem a vállalatok is igyekeznek folyamatosan lecserélni flottaparkjukat.

Ez azért is örvendetes hír, mert a 2015-ös párizsi klímakonferencia a fenntartható fejlődés jegyében 2028-ra előirányozta, hogy a gépjárműpark legalább 30%-ának elektromosnak kell lennie.

 

Mind a cégek, mind a magánemberek az elektromos autóra váltásukat az anyagiakon túl egy nagyon fontos szemponthoz kötik, mégpedig az utazásaik során elérhető elektromos autó töltők számához.

Otthoni vagy nyilvános elektromos autó töltők

A már meglévő elektromos személyautó tulajdonosok és a még döntés előtt állók, ha végigböngészik a lehetőségeket, két fő csapásirány mentén válogathatnak. Az egyik az egyre bővülő gyorstöltő állomások lehetősége, a másik pedig egy otthoni töltőállomás létesítése.

Mindegyiknek van előnye, hátránya. A gyorstöltők segítségével, ahogy a neve is mutatja, akár villámgyors töltés is megoldható, cserébe ennek kicsit húzósabb az ára. Az otthoni töltés ezzel szemben kényelmes, akár egész éjszakára fent hagyhatjuk tölteni az autónkat, a kedvezőbb éjszakai díjszabást kihasználva.

EautóTöltőkábel.hu webáruházunk és kivitelezői csapata segítségével Ön bármikor naprakész és teljes körű felvilágosítást tud szerezni nyilvánosan építendő céges vagy otthoni fali töltőállomások kiépítésével kapcsolatosan. Oldalainkon nemcsak a teljes termékskálát ismerheti meg, hanem számos írásunkat olvashatja és tippeket szerezhet az elektromos autózásra vonatkozóan.

Kuponok karácsonyra

Az elektromos autó töltés kapcsán eszünkbe juthat az a töltőállomásokat üzemeltető cég is, amely a nevében is tükrözi az e-mobilitást. Az MVM Mobiliti Kft. mára az ország legnagyobb töltőállomás ellátó rendszerét biztosítja.

Az EautóTöltőkábel.hu oldalunkon keresztül Önnek lehetősége van ajándékutalványt rendelni. Az MVM Mobiliti Kft.-nek köszönhetően 5.000 Ft-os vagy 10.000 Ft-os kuponnal lehet megajándékozni rokonainkat, ismerőseinket. Jó alkalom lehet erre a közelgő karácsony, de bármilyen alkalomból, születésnapra is jól fog jönni egy ilyen ajándék annak, aki villamos gépjárművel közlekedik.

Az utalvány beváltásához mindössze regisztrálni kell a Mobiliti applikáció felületén és feltölteni a releváns kódot az ajándékutalványról. A forintösszegű feltöltési lehetőség az ország számtalan Mobiliti töltőállomásainak bármelyikén váltható be.

Íratlan szabályok az elektromos autó töltések során

Igaz, hogy egyre több helyen találkozhatunk nyilvánosan elérhető töltőállomásokkal, de mivel szépen gyarapodik az elektromos autóval rendelkezők száma is, ezért előfordulhat, hogy egy adott töltőállomásnál várni kell.

Ilyenkor legyünk figyelmesek. Amikor végeztünk az autónk töltésével, álljunk félre, engedjük a soron következő autót beparkolni.

Az útvonaltervezésünket már mobil applikációk segítik a töltőállomások tekintetében is. A Mobiliti is rendelkezik egy ilyen alkalmazással. Az autó és akkumulátorának típusától függően 100-400 km-nyi utat tudunk megtenni egy-egy feltöltést követően, de ezt befolyásolja a légkondicionáló vagy a fűtés használata.

Amennyiben további kérdései merültek fel, úgy keressen minket bátran az EautóTöltőkábel.hu weboldalunk elérhetőségeinek valamelyikén. Kollégáink készséggel válaszolnak minden kérdésükre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük