Olvasási idő: 4 perc

Az elektromos autókkal kapcsolatban rengeteg kedvezményt tudunk igénybe venni. Már önmagában a vásárláshoz is több állami és uniós támogatás érhető el. Pár évvel ezelőttig még az ingyenes elektromos autó töltés is teljesen hétköznapi volt, mára azonban a helyzet megváltozott, de vajon teljesen eltűnt?

Ingyenes elektromos autó töltés Magyarországon

Pár évvel ezelőtt ez egy bevezető kampánynak indult, amivel az unió és a hazai kormány próbálta ösztönözni az autótulajdonosokat, hogy érdemes elektromos változatra váltani. Ezek az “akciók” teljes mértékben elérték a céljukat, ma pedig már ott járunk, hogy 60 kilométerenként épül töltő az Európai Unió egész területén, hogy gond nélkül tudjunk akár nagy távolságokat is megtenni. Már egyáltalán nem igazak azok a tévhitek és teóriák, hogy az elektromos autó hatótávolsága korlátozó tényező lenne hosszú távon.

Nem kell sokat visszamenni az időben, amikor még az ingyenes elektromos autó töltés volt az elterjedt. Néhány éve jelentek meg nagy számban Magyarországon azok a járművek, amelyek már nem belső égésű motort használtak. Az első vásárlók még igazán kivételes helyzetben voltak, hiszen teljesen ingyen tudták energiával ellátni az elektromos autó akkumulátorát. Igaz, a mérleg másik nyelvén ott volt az, hogy még sokkal kevesebb nyilvános töltési lehetőség közül lehetett válogatni.

Ahogy az elektromos autók népszerűsége nőtt és sorra épületek a töltőállomások, a bevezető kampány ideje is elkezdett lejárni. Fokozatosan elkezdődött a kivezetése, mivel már több ezer villanyautó szelte az utcákat, és a nagyvárosokban egyre több töltő várta az autósokat.

Az ingyenes elektromos autó töltés ennek ellenére még továbbra is elérhető, de már csak korlátozott körülmények között és nem mint európai uniós vagy magyar állami akció. Általában bizonyos áruházak parkolóiban még lehet ingyen tölteni az akkumulátort. Ez egy tökéletes marketingeszköz ahhoz, hogy még több vásárlót tudjanak bevonzani az olyan boltok, mint a Lidl, Penny Market vagy a Stop Shop hálózat, csak hogy néhány példát említsünk. 

Ingyenes töltés otthon?

Elsőre igazán meglepőnek tűnhet ez a kérdés, pedig bizonyos értelemben nem elérhetetlen. Először szükség van egy minőségi fali töltőre vagy töltőoszlopra. Minden elektromos autóhoz kapunk egy gyári töltőt, de ezt jobb elrakni inkább biztonsági tartaléknak, mivel a hatékonysága nem igazán mondható kiemelkedőnek. Hagyományos konnektort használ, amit nem éppen ekkora terhelésre terveztek. A töltési hatékonysága is az utolsók között van. Ez azt mutatja meg, hogy a felvett energia hány százalékát képes továbbítani az akkumulátorba.

A gyári töltő esetében ez a szám 80%, míg egy modern fali töltő vagy töltőoszlop 95%-ra is simán képes. Ez a különbség hatalmas, ami már az áramszámlán is meg fog látszódni.

Természetesen ez még nem elég ahhoz, hogy ingyenesen tudjuk feltölteni otthon az elektromos autó akkumulátorát. A másik eszköz, amire szükség lesz, az a napelem rendszer. A belépési költség ugyan magasnak tűnhet, de idővel visszahozza az árát. A nap energiáját egy modern töltővel közvetlenül tudjuk eljuttatni az akkumulátorba, így megvalósulhat az ingyenes elektromos autó töltés.

solar_ev_charging

Konzultáljunk szakemberrel

Ha otthoni megoldásban gondolkodunk, akkor mindenképpen fel kell venni a kapcsolatot egy szakértővel. A fali töltő vagy töltőoszlop telepítését csak hitelesített szakember végezheti el, ezért már a vásárlás előtt érdemes konzultálni. Ha kérdése van, keressen minket bizalommal.

GYIK

✅ Milyen eszközökre van szükség az otthoni ingyenes elektromos autó töltéshez? ?⚡️

Otthoni ingyenes töltéshez szükség van egy minőségi fali töltőre vagy töltőoszlopra, valamint egy napelem rendszerre, amely a nap energiáját közvetlenül továbbítja az autó akkumulátorába.

✅ Van még lehetőség az ingyenes elektromos autó töltésre Magyarországon? ?⚡️

Igen, bár már nem az állami vagy uniós akciók részeként, bizonyos áruházak parkolóiban még mindig lehet ingyen tölteni az elektromos autók akkumulátorát.

✅ Milyen előnyei vannak az ingyenes elektromos autó töltésnek az otthoni napelem rendszerrel? ?⚡️

Az otthoni napelem rendszerrel az ingyenes elektromos autó töltés lehetősége valósul meg, és hozzájárulhat az elektromos autók fenntarthatóbb üzemeltetéséhez, miközben csökkenti az energiafogyasztás költségeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük